Skip to content

2022-ben újra jön a Stretch konf

Egy egészen last minute bejegyzéssel érkezem, de mindenképpen szerettem volna írni pár sort arról, hogy november végén egy kétnapos eseménnyel ismét jön a Stretch konf, idén élőben és online is. Különböző szakterületek vezetői érkeznek a világ minden tájáról, egy tucatnyi érdekes leadership és management előadás, valamint egy ingyenes meetup is lesz november 28-án és 29-én a budapesti Urániában.

A Stretchről már írtam itt korábban: ez egy leadership és management konferencia, ahol megpróbálunk különféle területekről tapasztalt vezetőket meghívni, hogy olyan témákról adjanak elő, ami segíthet másoknak, hogy jobb vezetők legyenek.

A bejegyzés nyilván egy szemtelen promóció, de egyáltalán nem támogatott tartalom: szívügyem a téma, és nagyon örülök, hogy ez már a negyedik alkalom, amikor lehetőséget kapok, hogy egy kicsit benne lehessek a buliban.

2020-ban meetupot szerveztünk közösen, majd az utóbbi két online konferencia expert csapatában is helyet kaptam, és idén sem volt ez másként. Ezt a konfot azért is várom különösen, mert 2020-ban a Stretch volt az utolsó nagyobb esemény, amire még a világjárvány őrülete előtt eljutottam, és igazából azóta is várok egy konfra, ahol elmerülhetek pár érdekesnek ígérkező előadás tartalmában.

Idén néhány régi előadó mellett sokan érkeznek újak is. A témák vegyesek, hogy néhányat említsek: szoftverfejlesztő csapatok építéséről, agilitásról, a corporate bullshit nehézségeiről, a pszichológiai biztonságról és sok minden másról is lesz majd szó.

Ez az esemény abban a tekintetben szerintem mindenképpen egyedülálló, hogy kevés olyan vezetéssel foglalkozó konferencia van az országban, de még talán a régióban is, ami tényleg aktuális témákkal, foglalkozik, túl a színes-szagos mendemondákon. Itt egy ízelítő a tavalyi – akkor a járvány miatt még online – konfról:

Ingyenes meetup hétfőn

Hétfőn este az utolsó előadást egy visszatérő előadó, Amber Vanderburg tartja “How to Lead Change as the Newbie” címmel. Ez az előadás egyben a novemberi Stretch Leadership Meetup Budapest is lesz, az esemény ingyenes, regisztráció után bárki csatlakozhat.

Stretch Conference Meetup Session - November 28, 2022

Gyere el a konfra kedvezményesen

A helyszíni jegy ára a teljes 2 napos programra bruttó 740€, az online jegy pedig 180€-ért kapható. e vannak különböző kedvezményes jegytípusok, és a MEFISENTME kuponkóddal a helyszíni jegy végösszegből le lehet faragni 20%-ot, vagyis 592€-ért lehet megnézni az előadásokat. Jegyvásárlás ezen az oldalon.

Gyertek, jó lesz!

Szólj hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nádai Gábor © 2024
A blog WordPress alapon, az Author sablonnal jelenik meg.