Skip to content

Helló, Bitrise!

Ahogy múltkor megírtam, hosszú idő után munkahelyet váltottam, új kihívásokat keresve. Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy merre tovább.

Intergalaktikus küldetés

Furcsa dolog volt ez a váltás. Egyrészt sosem csináltam még ilyet vezetőként, másrészt az elmúlt években a legtöbb állásinterjú során az asztal másik oldalán ültem, harmadrészt pedig azért, mert a piac ismeretéhez elengedhetetlen, hogy képben legyek a hazai cégekkel, így most különösen érdekes élmény volt a másik oldalról is megismerni őket.

Utólag belegondolva, a járvány miatt nem éppen a legjobbkor váltottam, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az IT-s és szoftverfejlesztői területek nagy részét kevésbé érinti rosszul a most kialakult helyzet.

Több lehetőség is megfordult a fejemben: szívesem kezdtem volna saját vállalkozásba; egyre inkább bejönnek a remote lehetőségek (amit most a koronavírus járvány miatt akarva-akaratlanul is van lehetőségem kipróbálni) és több hazai csapat is nagyon szimpatikus volt.

Bitrise

Végül úgy döntöttem, hogy a Bitrise csapatához fogok csatlakozni. Összeszedtem, hogy miért tetszett meg ez a lehetőség.

  • Mert szeretnék belekóstolni a startup világba: a startup nálam annyit jelent, hogy a csapat gyors növekedésben van, sok a változás, izgalmasak a lehetőségek, rengeteget lehet fejlődni, a célok tele vannak kihívásokkal és az egész dinamikát a lendületes szó jellemzi.
  • Mert nagyon tetszik a termék: egyrészt maga a konkrét szoftver is, de az különösen, hogy fejlesztőknek készül. Őszintén, jó érzés, hogy egy olyan terméken dolgozhatok, amit annak a közösségnek készítünk, aminek korábban én is a tagja voltam.
  • Mert megfogott a kultúra: számomra az egyik legfontosabb szempont a cégkultúra. Sokat olvasok erről, és magam is próbálom aktívan formálni. Az eddigiek alapján azt láttam, hogy a Bitrise egyik legnagyobb értéke, hogy úgy törekszik az eredmények és a hatékonyság elérésére, hogy közben rendkívül támogató, transzparens, emberközpontú és barátságos hangulatú közösséget épít.
  • Mert nemzetközi a csapat: a Bitrise-nál a hivatalos nyelv az angol, ami nekem nagyon nagy újdonság lesz, de nagyon régóta vágyom rá, hogy olyan helyen dolgozzak, ahol van lehetőség az országhatáron túl is értéket teremteni.
  • Mert a Bitrise egy magyar sikersztori: mindamellett, hogy vágyom a nemzetközi közegre, továbbra is fontos, hogy itthon csináljuk meg a tutit. Emellett a Bitrise elég esélyes arra, hogy olyan sikereket érjen el, mint korábban a Ustream, a LogMeIn vagy a Prezi, és nagyon menő, hogy ennek a részese lehetek.
  • Mert nagyon szimpatikus a csapat: még nem volt szerencsém mindenkivel találkozni, de az eddigiek alapján tehetséges, lelkes és nagyon jó fej kollégáim lesznek, akikkel érzésre elsőre megvolt a kémia.
  • Meg a robotok és egy szkafanderes cica miatt: félig poén, de nagyon megtetszettek az olyan aprósságok is, hogy az irodában a tárgyalók híres robotok nevét viselik, a weblapon pedig egy fejjel lefelé lebegő szkafanderes macsek hirdeti a nyitott pozíciókat.
Bitrise cica és robot

Mit csinál a Bitrise?

Egy CI/CD platformot, amely automatizálja a mobilfejlesztők feladatainak jelentős részét, ezzel segítve őket, hogy még hasznosabban töltsék az idejüket. Ezt a terméket szakemberek használják, így nem olyan, mint pl. a Netflix, hogy bárki találkozhat vele, viszont sok olyan cég használja, mint mondjuk a Netflix.

A céget Balla Dániel, Benei Viktor és Birmacher Barnabás alapították, akik eredetileg mobilfejlesztéssel foglalkoztak, és közben, a saját munkájuk egyszerűsítésére hozták létre a Bitrise-t, amiből később a termék lett. Ez különösen megfogott, egyrészt mert az alapító tagok is IT-s közösségből jönnek, másrészt mert a saját tapasztalataik alapján hoztak létre valamit, ami segíthet másoknak.

Azóta túl vannak több befektetésen, egy amerikai/brit cég akvirálásán, benne vannak az elképesztően gyors növekedésben, a Forbes pedig őket választotta a legforróbb hazai startupnak 2019-ben.

Mit csinálok majd a Bitrise-nál?

Engineering Managerként csatlakozom, és azért fogok felelni, hogy támogassam egy fejlesztőcsapat mindennapi működését: segíteni fogom őket abban, hogy elérjék a hosszútávú céljaikat, és hogy úgy egyéni, mint csapat szinten is mindenki a lehető leghatékonyabban tudja elvégezni a feladatait, minden akadályozó tényezőt távol tartva.

Emellett sokat szeretnék foglalkozni azzal is, hogy a csapat folyamatosan bővüljön, és egyre több tehetséges kollégával gyarapodjon a cég, amiben lesz sok közös munka a recruitment csapattal, és remélem, hogy az employer branding feladatokból is aktívan kivehetem a részem, pláne, hogy ebben az elmúlt években különösen sok tapasztalatot gyűjtöttem.

Én leszek a negyedik EM a csapatban, és lehetőségem lesz együtt dolgozni Felhővel, így azt gondolom, nagyon sokat fogok tanulni a következő időszakban.

Bitrise

Izgatottan várom, hogy végre április 1-je legyen, és elkezdődjön az első munkanapom. Már előre be is zsebeltem az összes vonatkozó áprilisi tréfára való utalást. Most még extra kihívás nekem az is, hogy sok más céghez hasonlóan a járvány elleni védekezésként a Bitrise is remote működik, így arra vagyok berendezkedve, hogy a próbaidőm jelentős részét itthon fogom tölteni, ami érdekes és nehezített terep, de biztosan sokat fogok belőle tanulni.

A barátaimnak úgy írtam le az érzést, mintha befejeztem volna a kedvenc videójátékomat, és most nulláról újrakezdeném: megvannak a lépések a fejemben, de most újra meg kell csinálni a tutit. Ez a terv a következő időszakra.

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nádai Gábor © 2020
A blog WordPress alapon, az Author sablonnal jelenik meg.