Skip to content

Leadership Meetup Budapest

Idén elhatároztam, hogy elindítom a Leadershup Meetup Budapest csoportot, ahol a vezetés, azon belül is a people management kérdéseit boncolhatjuk. Ebben a bejegyzésben a meetup koncepciójáról, és az augusztus 26-án megrendezett első alkalomról írok.

Érdemes-e meetupokra járni?

A meetupokban a legjobb, hogy szinte minimális erőbefektetéssel össze lehet hozni akár 100, egy bizonyos témában érdekelt embert, akik egyrészt meghallgathatnak egy vagy két előadást, másrészt lehetőségük nyílik beszélgetni az őket foglalkoztató témákról.

A különböző meetupok pár éve hatalmas népszerűséggel robbantak be a köztudatba. Itthon eleinte főként tech témakörben voltak összejövetelek, de az utóbbi időben már szinte minden témában találni valamilyen rendszeres eseményt.

Úgy gondolom, az egész meetup biznisz most van abban az állapotában, hogy már nem annyira a hype viszi előre, viszont nem is a pogácsalesők és fejvadászok fő találkozóhelye, így azok a csoportok, amelyek “életben maradtak”, valóban komolyan foglalkoznak a dologgal.

Miért szerveztem vezetéssel foglalkozó meetupot?

A csoport létrehozásának két oka is volt.

Nem volt ilyen meetup korábban. Sok olyan csoport van, ami a vezetés egy bizonyos szeletével foglalkozik, vagy egy bizonyos szakterületen dolgozó vezetők számára hasznos, de általánosságban vezetői tudással, témákkal foglalkozó, aktív eseményt nem találtam.

A vezetés egy önálló szakma. A saját vezetői karrierem egyik legfontosabb felismerése volt, hogy vezetőnek lenni nem csak annyit jelent, hogy “értesz a szakmádhoz, és több meetingre jársz”. A vezetés egy különálló szakma, saját tudományága, irodalma, elsajátítható tudása van. Szeretném ezt az üzenetet erősíteni, és lehetőséget biztosítani azoknak, akik így gondolkodnak, és ezáltal szeretnének jobb vezetőkké válni.

Milyen volt az első alkalom?

Habár én elfogult vagyok, de szerintem rendkívül sikeres!

Az első alkalom helyszíne az ingatlan.com közösségi tere volt. Két nagyszerű előadó is érkezett: Bezerédy-Herald Balázs a Y2Y Coachingtól és Orosz Gergely az Uber amszterdami irodájából. Az 50 helyre az esemény napjáig folyamatosan jelentkeztek, és végül az este teltházas lett. Az előadások számomra érdekesek és naprakészek voltak, de közben a mindennapi munkában is hasznosítható tudást nyújtottak.

Orosz Gergely előadása, Performancia review-k: ahogy én csinálom címmel

A saját szemüvegemnél sokkal megbízhatóbb a résztvevők visszajelzése, ami alapján szintén jól sikerült az esemény, többen meg is jegyezték, hogy az első alkalommal nagyon magasra tettem a lécet. Remélem, ezt a jövőben is sikerül tartani!

Hogyan tovább?

A következő alkalmat október körényékére tervezem. Már folyamatban van két újabb előadóval az egyeztetés, illetve ha minden jól megy, egy izgalmas, új helyszín is ígérkezik.

A tervem az, hogy havonta legyen alkalom, de lehet, hogy ez túl sűrű lesz, ezesetben inkább 2-3 havonta szervezek majd.

Ha érdekes lehet számodra a meetup, mint előadó, vedd fel velem a kapcsolatot! Ha van egy jó témád, de nem adtál még elő, és emiatt izgulsz, szintén keress meg, szívesen segítek a felkészülésben.

Ha van egy jó helyszín javaslatod, vagy tudsz biztosítani helyet és némi harapnivalót 50-100 főnek, szintén vedd fel velem a kapcsolatot!

A Leadership Meetup Budapestről további információkat a meetup.com oldalán találhatsz.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nádai Gábor © 2024
A blog WordPress alapon, az Author sablonnal jelenik meg.